A suszterből lett Mester „meséje” – Ugodi Tibor | Kaposvári HandmadeShoes

Posted by | február 13, 2017 | Sajtó | No Comments

Így fogom az unokáimnak mesélni egykor.

Valamikor még azon a napokon, amikor a cipők egyre nagyobb és nagyobb számban kerültek ki képes posztként a facebook oldalamra, és kerestem a provokatív színek és formák világát. Néztem a hazai nagynevű mesterek cipőit, mert persze, ha már hazai stílus, és divat oldal akkor legyünk hívek ahhoz ahol élünk, és “sajnos” vagy inkább a hazai közízlésnek köszönhetően extrémebb lábbelik nem jöttek velem szembe, Vass, Rozsnyai, és Sallay, Attila kezét dicsérve. Nem megsértve őket ezzel!Egy privát üzenetet kaptam, hogy “helló, halló Tibor,” nem csak Itália ontja magából színes és formában eltérő tipegőket, hanem van egy mester valahol Makón, és átküldte az úr a mester weboldalának linkjét. Ott és akkor lettem Kaposvári szerelmese. A szavam akadt el, hogy van egy hely, ami nem csak a hagymájáról lesz majd híres, hanem arról, hogy szegel, varr, ragaszt és kopácsol egy cipész, (suszter) aki azt “csinálja”, amit én akkor nagyon, de nagyon keresetem.

A történet további része, úgy alakult, hogy írtam az oldalon található email címére egy levelet, és kértem, hogy had mutassam meg az akkor még szerényebb követői köröm számára, hogy idehaza is van egy mester, aki piros, kék és egyéb “durva” színekkel bolondítja meg a bőr szerelmesit. Rohadtul nem jött válasz, és már-már ott tartottam, lévén csak a weboldallal való kommunikálás, hogy na, ez a mester sem áll szóba egy ilyen kis “divatmumussal”, mint ahogy ezt Vass, Rozsnyai se tette meg. Meg aztán ki is vagyok én, hogy a mesterek, akik miniszterek, sztárok lábára alkotnak “surranót”, holmi stílus zugfirkásszal szóba álljanak. Meg is nyugodtam. De mivel nem tudom megállni, hogy ne osszak meg szép cipőkről képeket, hát Kaposvári úr cipőinek képeit lelopva az oldaláról, akkor sok alkalommal osztottam meg, hogy láss csodát divatok követői, milyen csodára leltem.

Eltelt egy hónap is, amikor csörgött a telefonom és egy kedves, háttérben az egy kis kopácsolás zajával társult hang szólt a telefonba. “Szia, én vagyok Kaposvári József, te meg az, vagy akiről egy zenész haverom mesélt, hogy valamilyen facebookos oldalon nyomod a cipőimet.” Szám tátva, és persze rögtön mondtam, hogy igen. Vagy két és fél évvel ezelőtt így indult a mi kapcsolatunk, ami aztán barátsággá fejlődött és egyfajta szimbiózisban vált eggyé. ( Ahogy ezeket a sorokat írom, sírok mint egy kisfiú, és nem tudok mit kezdeni az elmúlt napokkal… ) Mert az volt, szimbiózis. Én egyfajta rajongással kezeltem Őt, és mivel a cipők azok, amelyek engem az órák szerelme mellett a divathoz kötöttek, nem is tudtam szabadulni tőle, és követve a nagy márkák újabb és újabb modelljeit, küldtem át a képeket Józsi számára. “Ezt nézd, ez lesz a trend, ezt meg tudod csinálni? “ Ő pedig azt mondta, miért is ne. Csak legyen hozzá, aki pénzt ad az anyagra. De volt olyan is, hogy a maradék bőreit áldozta be egy megfuttatott cipő kedvéért. Persze aztán lett gazdája is. Ez így ment, és sokáig csak virtuálisan tartva az egyre szorosabbá váló kapcsolatot. Majd előállt, hogy jönnek a kis családjával a Balaton mellé, és fussunk ott össze végre, mert levenné a lábamról a méretet. Siófokon szó szerint 45 fokos hőségben, a főtéren lévő kávézó teraszán jött létre a nagy találkozó. Álmos Holland srácok egy átbulizott éjszaka után néztek kerek szemmel, hogy egy apró srác, előkap pár dobozt és csodák jönnek ki belőle. Piros, kék és egyéb színű cipők. Ő pedig mesél, hogy ezt most épp kinek, és hova viszi. Majd komoly arccal mondja, hogy akkor körberajzolja a lábam, és leveszi a méretet. Ott a kávézó teraszán, fejünkről és minden pórusunkból ömlő izzadsággal. Életem első ilyen élménye is hozzá köt. Ilyen volt, közvetlen, és laza.

Persze a zene szeretete, is rögvest megállt köztünk, és a sok közös egykori rádiós múltam miatti ismerősök jöttek fel, akinek Józsi készített cipőt. A fenti történet vége pedig az lett, hogy nyár végre elkészült Tibor egyedi cipője. Ami senki másnak, sehol. Mert ez is a hitvallása volt, hogy ha valakinek alkot, akkor az csakis a sajátja lehet. Soha máson nem láthatod azt viszont. Mondanom sem kell ugráltam örömömben. Van gojzervarrott Kaposvári cipőm. Díszdobozban, ahogy azt kell. Ezek után, a közös tervek és még több egyeztetetés, hogy lehetne Budapesten bemutató termet szerezni, és még több helyre vinni a mesteri alkotásokat. Álmok, és néha megvalósuló remények kötöttek egyre szorosabb kapcsolatot köztünk. Álmok. Majd a közös öröm, hogy a média felkapja és egyre több hazai híresség csináltat nála cipőt. Ismeri meg a kedves, és közvetlen srácot. Tervek, hogy “Attila Cipő” után ő akar a mester nyomdokán haladva az év világbajnok cipészmestere lenni. Készült rá, mesélt mi lesz a következő nagy dobása. Küldte rendületlen a kis műhelyben telefonon készült fotókat, én, pedig ahogy időm engedte, nyomtam neki egy-egy szöveget, vagy egy okét. Vagy éppen tettem ki az instagram oldalamra.

Ez így ment négy nappal azelőttig, mígnem olvasom a közösségi oldalon, hogy felesége írja, Józsi meghalt, nincs többé. Hirtelen azt gondoltam, valaki másról ír, mert ez nem lehet igaz. Még két hete egy órát beszélgettünk, mert édesapám januári halála miatt nem tudtam senkivel sem munkáról, sem másról nagyon beszélni, még ő mondta, hogy amikor az ő édesapja elhunyt neki is azt mondták, válasszon egy csillagot fent a nagy égen, és ha nagyon hiányzik, nézzen fel az égre, és ő ott lesz. Most nekem már két csillagot kellett választanom a télvégi csillagos égbolton. Ott nézem őket, az egyik közelebbi, a másik sem sokkal távolabbi pont. Nézem, és nem hiszem el, hogy ez így lehetett. Kaposvári Józsi, a cipőd, amit nekem csináltál legutóbb, már soha nem koptatja a flaszert, bekerül a vitrinbe és ott áll majd, hogy tudjam volt egy barátom,egy igazi “mester”, aki kincset teremtett a két kezével. Jó utat barátom, és az angyalok is hordjanak ezen túl Kaposvári cipőt, ahogy ezt írták neked.

Végül a YouTube csatornán is egy nekrlóg, Beszterczey Judit és Szabó Imre jóvoltából.