Kaposvari | Kaposvári HandmadeShoes - Part 2

Caramel cipője is Makón készült

Posted by | Sajtó | No Comments

Különleges cipőt készített Molnár Ferenc Caramelnek a makói Kaposvári József cipész (a lábbelivel a képen). Egy új, kék-sárga színű borjúbőr lábbelit vart Mező Misinek, a Magna Cum Laude frontemberének is, akinek ez már harmadik nála készült cipője. Kaposvári József egyébként nem csak a munkáját és a zenét szereti, de maga is basszusgitározik.

handmadeshoes (4)

Kaposvári József elkészült azzal a különleges kék-naracssárga cipővel, melyet a Republic együttes Kék és narancssárga című dalának ihletésére készített Mező Misinek, a Magna Cum Laude frontemberének. József a Makói Hagymás Grillfesztivál előtt jutott be a színfalak mögé, s barátkozott össze a zenészekkel. Olyannyira, hogy a koncert után azok a cipészműhelyébe is ellátogattak. Mező Misinek ott tetszettek meg a kézzel készült lábbelik és azonnal rendelt is egyet magának.

– Ez az angolvarrott, teljesen kézzel készült cipő már a harmadik pár, amit tőlem kap. Már próbálnia sem kellett, mert már az első alkalommal méretet vettem a lábáról, s ez alapján elkészült a 42-es kaptafa – árulta el Kaposvári József, aki hozzátette a legnagyobb nehézséget a különlegesen színezett bőr beszerzése jelentette számára.

 

A kék-narancssárga borjúbőr cipő nem csak díszes dobozba került, de még egy hasonló színű zsák is tartozik hozzá. A műalkotásnak is beillő bőrtalpú mestermunka három hét, összesen 80 munkaóra alatt készült el, s ugyanúgy ajándékban kapta meg Mező Misi, mint az előző kettőt. A cipőt elsőként koncerten viseli majd.

 

A Magna Cum Laude frontembere ajánlotta Molnár Ferenc Caramel figyelmébe a makói cipészt, aki rácsodálkozott Mező Misi cipőjére. Az énekes meghívta annak készítőjét legutóbbi szegedi dedikálására. Az ő lábméretét Kaposvári József ott vette le, s ez alapján készült el Caramel 43-as kaptafája, mely segítségével anélkül lehetett megvarrni a szintén különleges, F-betűvel díszített, s a nyelvén Fly feliratú lábbelit, hogy azt előzőleg egyszer is fel kellett volna próbálnia.

Kaposvári József Caramel cipőjét már postára adta, míg Mező Misiét egyik barátja segítségével juttatja el tulajdonosához.
– A két különleges lábbeli elkészítésében Dinnyés Norbertné Boti Magdi, Demkó Mihályné valamint a feleségemAnikó és a kislányom Dorina segítettek.

A makói cipész nem csak kedveli a zenét és azok előadóit, de maga is basszusgitározik.

– Régebben a Cosa Notrában basszusgitároztam, de ezt családi okok miatt abba kellett hagynom. Ám ismét van egy új zenekarunk  Amúgy Nincs, a funkyt és bluest játszik. Ebben Kiss Tibor kezeli a dobokat, Mágori Edit énekel,Nagy Tímea vokálozik, Horváth Gergő a ritmusgitáros, Balogh Ádám a szólógitáros én pedig ebben is basszusgitáron játszom – árulta el.

Forrás: http://makohirado.hu/

A Makói Hagymafesztiválon is készül Mező Misi cipője!

Posted by | Sajtó | No Comments

Kaposvári József makói cipészmester a Makói Hagymafesztiválon is dolgozott azon a cipőn, amit a Magna Cum Laude énekesének készít. Ezek voltak az utolsó simítások, a lábbeli hamarosan a tulajdonosához kerül. Ez a harmadik cipő, amit Misinek készít a mester és tervben van még egy.

Ezek voltak az utolsó simítások, a lábbeli hamarosan a tulajdonosához kerül. Ez a harmadik cipő, amit Misinek készít a mester és tervben van több is…

Makói VTV anyaga

Makón készül Mező Misi cipője

Posted by | Sajtó | No Comments

Kaposvári József makói cipész készíti el a Magna Cum Laude zenészeinek egyedi, különleges cipőit. Mező Misi, a zenekar frontembere ma járt a Maros-parti városban, hogy megnézze, s felpróbálja készülőben lévő lábbelijét

A két héttel ezelőtti Makói Hagymás Grillfesztivál sztárzenekara volt a Magna Cum Laude, a koncert előtt itt jutott a színfalak mögé, s találkozott a zenészekkel Kaposvári József, Makó legfiatalabb cipész, aki maga is basszusgitározik. Felajánlotta a a zenekar tagjainak, hogy készít nekik egy-egy pár különleges cipőt. Azok szaván fogták, a koncert után ellátogattak a műhelyébe. Mező Misinek, a Magna Cum Laude frontemberének annyira megtetszettek a kézzel készített cipők, hogy azonnal rendelt egy párat.

 

Misi még a nyers marhabőrt is megszagolta. Tetszett neki az illata.

A makói cipész a zenész lábáról nem sokkal később már a fővárosban vett mintát, s ez alapján készül el a 42-es méretű kaptafa.
Mező Misi ma délelőtt érkezett a Hunyadi utcai cipészműhelybe, hogy felpróbálja leendő, különleges bőrből készülő cipőjét, melynek azonban még hiányzik a talpa és a sarka. A lábbeli nagyon megtetszett neki, csupán azt kérte, hogy az ne legyen olyan hegyes orrú, mint amilyen az most.

 

A Magna Cum Laude frontembere kezében a Kaposvári József által készített cipővel. Rácsodálkozott a minőségére.

Elárulta: nagy gyűjtő, vagy száz cipője van otthon, de ez lesz az első, mely kifejezetten a lábára készül. Nem csak neki, de a Magna Cum Laude többi tagjának is Kaposvári József készíti az új, személyre szóló lábbelit.
– Én odahaza a konyhában is makói hagymával főzök, ezért kötelező nekem makói cipőt is hordani – jegyezte meg tréfásan Mező Misi. – Komolyra fordítva, azzal keresett meg bennünket Józsi, hogy szeretné, ha a sportarénában rendezendő nagy koncertünkön már az ő cipőiben játszanánk. Amikor megnéztük, hogyan dolgozik a műhelyében, s miket is csinált eddig, nagyon megtetszett, s csillagos ötöst adtunk neki.
– Attól lesznek ezek egyedi lábbelik, hogy minden munkafolyamat kézi, a finom marhabőrhöz még a csiszológépet sem nagyon használták – mondta Kaposvári József.

 

Kényelmesnek találta a még csak félkész lábbelit.

Mező Misi, aki nem csak a leendő lábbelijeire, de a kezébe adott szakkönyvekben látható cipőkre is rácsodálkozott, elárulta, hogy az öttagú csapat végül is hat pár makói cipőt rendelt, mert neki másik is kell. Sőt egy bakancsot is szeretne majd télire.
– Nem csak koncertezni fogunk benne, de táncolni is fogunk majd a makói cipőkben – tette hozzá vidáman.

A cipőpróba – képekben:

 

 

Forrás: http://makohirado.hu/

Nagyapja szakmáját folytatja Makó legfiatalabb cipésze

Posted by | Sajtó | No Comments

Csizmadia nagyapja szakmáját folytatja Makó legfiatalabb cipésze. Kaposvári József nem csak javít, de bármilyen lábbelit képes elkészíteni, még gyógycipőket is.

 

– Nagyapám csizmadia volt. Én azért lettem cipész, mert kötelezőnek éreztem, hogy folytassam a mesterségét – mondta hírportálunknak Kaposvári József (36). Makó legfiatalabb cipésze a szegedi 624-es szakmunkásképzőben tanulta a szakmát, az ortopéd cipészetet pedig Budapesten. 1995 óta foglalkozik a lábbelik javításával.

– Magyarcsanádon kezdtem a munkát a saját kis garázsomban, majd 4 éve nyitottam meg a makói Kipi-Kopi cipőjavító műhelyemet. Volt egy időszak, amikor nem nagyon javíttatták a lábbelijeiket az emberek. Amikor kétezer forint volt egy cipő, s egy új sarok ezer forintba került, nem érte meg nekik. Manapság azonban már sokan megveszik a jobb minőségű lábbeliket, s ezeket már érdemesebb javíttatni. A kínai, műbőrből és papírból készült lábbelikkel azonban a szakember sem tud kezdeni – világított bele a szakma és az igények változásának okaiba. Annak, hogy gyógycipőket is készít, személyes okai vannak:  – Mozgáskorlátozott vagyok, ezért vágtam bele.

 

 

Kaposvári József munka közben.

  Hogy számára melyik a legnehezebb munkafolyamat? Azt mondta, hogy a gojzervarrott cipő készítése. – Ismét éledőben utánuk a kereslet. Teljes egészében kézzel készülnek, mintegy 80 munkaóra alatt. Egyébként bármilyen cipőt meg tudok csinálni, ennek a módját egy szegedi cipésztől, Sallai Tibortól tanulom.
A cipőjavítás, -készítés irányt egyre nagyobb az igény, amit az is mutat, hogy bár összesen három cipészműhely is működik a 23 ezres népességű Maros-parti városban, a Kipi-Kopi műhelyében naponta mégis sokan megfordulnak.
– Sarkalást kérnek a legtöbben. Igaz, ha kell, akár a teljes talpat is kicserélem. Mester szeretnék lenni, s olyannak szeretném tanítani a szakmát, aki meg is becsüli az így megszerezhető tudást. Barátom jövőre ballagó kisfia lehet az első tanítványom – árulta el legközelebbi tervét Kaposvári József. Aki úgy tartja, nincs olyan lábbeli amit ne tudna megcsinálni.

 

Forrás: http://makohirado.hu/

 

Különleges cipők makói műhelye

Posted by | Sajtó | No Comments

Komolyan veszi a minőséget, s erre bizonyíték, hogy saját kislányának is maga készített ortopéd cipőt Kaposvári József cipészmester. Sajátos indíttatásból lett főként speciális lábbelikkel foglalkozó szakember: nagyapja is suszter volt, ő ráadásul mozgássérültként született.

Kettős indíttatásból lett főként speciális egészségügyi lábbeliket készítő, javító cipész Kaposvári Józsefből: egyrészt mert a nagyapja is ezt a mesterséget űzte, másrészt mert ő maga is jobb oldali csípőficammal és rövidebb jobb lábbal született. Az egyébként magyarcsanádi mester tavaly nyáron nyitott Makón, a Hunyadi utcában cipészműhelyt kollégájával, Grünwald Vilmossal közösen, és hamar kiderült, hogy a városban igen komoly az igény ez efféle lábbelikre.

A cipész tapasztalatai szerint gyakoriak a deformált, rendellenes lábak, és ezeken sokat tud javítani a megfelelően kialakított lábbeli. Olyan problémák esetében kínál gyógyulást vagy enyhülést a speciális cipő, mint például a dongaláb, a bokasüllyedés, az aszimmetria, a csontkinövés vagy a bütyök. Aki megfelelő lábbelit visel – óvodásként például benti cipőként –, annak javul a járása, a tartása, kényelmesebben érzi magát. Ráadásul aki a Kipi-kopi műhelyben rendel vagy javíttat ilyesmit, annak nem kell hónapokat várnia.

Kaposvári József komolyan veszi a minőséget. A szerző fotója
Kaposvári József komolyan veszi a minőséget.
A szerző fotója

Persze nem csak ilyesmivel foglalkoznak: a műhely kínálatában sokféle cipő szerepel, például népitáncos, mazsorett- vagy balettcipő, motoroscsizma, bakancs. Kaposvári József ugyanakkor hozzáteszi: ő az ortopéd cipőket is igényesen, jó minőségben, korszerű, divatos megjelenéssel álmodja meg, mert így mindenki szívesebben viseli – a fiatalok is. Hogy ezt mennyire komolyan mondja, arra bizonyíték: saját kislányának, Dorinának is készített már ilyet, amikor kiderült, az ő lába is igényli az apróbb korrekciót.

Forrás http://www.delmagyar.hu/